...késő este, kilencet üt az óra... :-) Kedves kis népdal, e sorok jutottak eszembe a tegnapi városi fotózgatásról. Igazából nem terveztem semmit az este folyamán, már sziszegett is a folyékony kenyér, miközben nézegettem a fórumokat, amikor nyolc előtt pár perccel csörrent a telefon - "Ki jössz fényképezni? - Igen, persze. - Suli elé gyere. - Ok." Szóval így történt az eset. Ki is tekertem, két osztálytársam várt is, egyiküknél Olympus SP560 UZ, meg jóféle stabil állvány. A város legforgalmasabb lámpás kereszteződésében lövöldöztek - a piros-sárga-zöld színkombinációt szerették volna lekapni egyszerre. Mondtam, picit sok még a fény, így két tükrös próbálkozás után fel is adtuk, ráadásul az Olyy kollégának is dolga akadt, csak az állványt hagyta itt. Mindegy, mi azért kihasználtuk Tomival rendesen. :-) Bár nem éppen szeretem a nyüzsgést, a városi forgalmat, lőttem én is néhány képet. Meg ő is - el akarja cserélni jóféle okostelefonját tükrös gépre.Az lenne ám csak az igazi, viharvadászat kocsival, internet is volna, meg két fényképezőgép. Wáh! Már a gondolatól is kiráz a hideg. :-) No szóval ott is tartottunk, hogy 3-1=2-en maradtunk. Elsétáltunk a város határában lévő (...jó helyre tették, ki a világ ...-ra) buszmegállóhoz naplementézni. Vagyis... Nem volt túl jó a terep, időnk sem volt már - inkább csak ilyen "hagy múljon az idő" címszóval mentünk. Ő lőtt néhány képet, nekem a naple most nem fogta meg a fantáziám, bár látványosan parazsas volt a középszintű felhőkön megcsillanó napfény. Kiss keletebbre fordulva inkább egy csendéletet lőttem:
Ölég gyenge...
Végre azért lassan csak besötétedett, bár a számomra "legkevésbé nem tetsző kép" még szürkületben készült:
22-es rekesz, és még így is 1 percen belül a áridő... Csak hogy érzékeltessem - még szinte nappal. :-)
Az említett okostelefon sufni-tuning állványon:
:-))) Állvány az enyém, time-lapse-ezni szoktam róla, szintén telefonnal. Jóféle farostlemez, egy csavar hátul, amire az állványra rögzítem, kettő elől - e három közé beillesztve a telefon, persze szééépen kipárnázva. :-) Hát na, megint csak vízzel főzöm-főzünk...
Kólareklám:
Rettenetes fények voltak, az Orchidea fényei szép zöld, míg a közvilágítás aranysárga színben pompázott - olyan is a kép...
Holnap (csütörtökön, 9-től) évzáró... Igeeen!!! :-)))