Juppiájééé! Hétfőn megkaptam a horgászengedélyt, ma, szerdán pedig már fel is "avattam". :-))) Wáh, négy hónap után... Igencsak hosszúra nyúlt ez a szünet, de végre vége. Sajnos 15-én lépett életbe a racionalizálásnak csúfolt új """menetrend""", ami annyit jelent, hogy a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vonalon a napi 16 pár helyett 3, azaz három pár vonat közlekedik. Így természetesen megszűnt az is, amellyel horgászni jártam... (Fél hat körül indult. Amúgy a másik is megszűnt, azzal nyáron jártam, hajnalban, fél négykor.) Szóval - vonat híján - más mobilitási igényemet kiszolgáló eszköz után kellett néznem. Busz - nem fogok fizetni érte. Más? Bicikli. Az jöhet! Oda-vissza szűk 25 kilométer az út. Az odaút 30, míg a visszaút 29 percig tartott. Ha megnézzük, hogy az 5:32-es vonathoz is el kellett indulnom itthonról 5:20-25 körül és 6 óra körül kezdtem el horgászni, kvázi ugyanazt az időt kapom, mint a mai biciklis menettel. :-) Ma 4:45-kor berregett a telefon, 5:18-kor indultam, 48-kor voltam ott, ráadásul "háztól-házig", azaz a kaputól a horgászhelyig. Max annyi hátránya van a biciklis túrának, hogy kicsit kifáraszt. Ellenben legalább bemelegítem magam. :-))) Hát no, szóval így esett. S hogy a halak ettek-é? Csak egy lájtos, bő két órás pergetést terveztem. Ennyi is lett. Ez idő alatt megfogtam az év első halát egy 35-ös kis csukesz személyében. :-)
Egy partközeli bokor mellől ugrott ki. :-) A zöld gumi a "húzom-eresztem" bevontatás utóbbi, "visszahulló" fázisában volt, ez tetszett meg a kis krokodilnak. :-) Igaz, nem jelentett túl nagy nehézséget kifárasztása, mégis nagyon jó volt érezni a csali lüktetését, majd a rávágást, bólogatását a botnak. Igaz már itt látszott, hogy nem óriással van dolgom - a kicsit is komolyabbak komótosan megindulnak "valahová messzire". :-) De természetesen így is nagy élmény volt. Mi más is kellene az "elsőn"? Friss levegő, vízparti hanglat, halszag, zöldülő táj, nyíló virágok, madárdal... Eszméletlen volt!
Szombaton (21.) ugyanitt...? Talán!
Addig is kipihenem magam. Jelen pillanatban úgy érzem, mintha hajnalban letekertem volna 25 kilométert, bementem volna suliba, délután elmentem volna edzeni majd hazajöttem volna és gépeznék. :-)
No félre a viccel! Hisz' elkezdődött a szezon...! ;-)