...akkor írok valamit! :-)
Nos kezdjük a tegnappal! Az úgy volt, hogy... Mindegy is! A lényeg, hogy tegnapra - a multicellások mellett - egy-egy szupercellás zivatarra is esélyt láttam, leginkább az Alföld középső területén, mely a délkeleties áramlással akár errefelé, Nógrádba is elérhetett volna. Nos, kár is húzni-nyújtani, mint a rétest - hatalmas betli, avagy dupla nulla a köbön! Vagyis annyira nem, csak mégis... Annyi történt, hogy a vártaknak megfelelően kialakultak ilyen-olyan cellák a megfelelő helyen, de igazi fenevad nem tudott. Most éppen nem azzal volt a gond, hogy hiányzott egy-két paraméter. Sokkal prózaibb - túl sok volt. Hogy ez mit is jelent? Azt, hogy végül is tkp. minden egyes konvektív feláramlásból zápor-zivatar képződött. Ez persze csappadék szempontjából jó, látványnak kevésbé. Ahhoz, hogy komolyabb dolgok is kialakulhassanak, természetesen sok energia kell. Azonban tegnap mindezt elhasználta a sok kicsi, közel egy időben kipattanó zivatar. Paradox módon tehát épp' a "tökéletes" feltételek okozták a komolyabb események hiányát. Azt a csipetnyi kis tényezőt, ami ezekhez szükségeltetett volna, konvektív gátlásnak, idegenből mozaikszót alkotva CIN-nek nevezzük. Röviden-tömören: erősségétől függően akadályozza-meggátolja a feláramlásokat, ezzel pedig a záporok-zivatarok kialakulását. Kérdezhetjük persze, miért is lett volna jó ez, hisz akkor még annyi sem lett volna...? Nos, a válasz az, hogy ennek a gátlásnak kicsinyke mértéke pozitív hatással van az erősebb zivatarok kialakulására, ugyanis a gyengébb feláramlásokat nem hagyja kialakulni, azok nem veszik el az energiát. Ami viszont át tud törni azon a bizonyos gátló-záró rétegen, az "korlátlan" energiával gazdálkodhat. Köznapban erre szokás mondani - a kevesebb néha több. Azaz, ha tegnap lett volna némi CIN (persze csak minimális, nehogy mindent megöljön), akkor jó eséllyel lehetett volna akár szupercella is. De mivel nem lett, nem alakult ki, sokunk várakozása - köztük az enyém is - erősen bukott. Persze azért voltak szép események, készültek látványos fotók, de szupercella csak elvétve akadt és nem izolált, azaz elkülönült, ami igazán látványos lett volna.
Sebaj, lesz még helyzet a nyáron!
Huszonharmadika, azaz a mai nap eseményei
A tegnapi szép kilátások, de végül bukás után a mai napban nem nagyon reménykedtem. Egyrészt azért, mert ma nem sok szélnyírás nézett ki, azaz szupercella nem alakulhatott ki (a látvány miatt fáj rá a fogam), másrészt alapos "szívóágra" került a megye északi fele, illetve a város. Persze ez nem valamiféle tudományos megnevezés, csak amolyan "tényleírás". :-) Mindegy is...
Szép volt a radarkép a délután első óráiban, hirtelen mindenütt záporok-zivatarok jelentek meg.
![]() |
forrás: http://shmu.sk |
Csak abban a sávban nem, ahonnan mi is kaphattunk volna... Szóval nyugodtan megnyugodtam és inkább tanultam a szóbeli tételeket horgászújságot olvastam. Mindezt fél négyig, tehát bő két órám volt eme nemes tevékenységre. Ekkor aztán egy reccsenős dörgésre riadtam fel. Mondom, mifene, csak nem...? Csak de! Északkelet felé majdnem jó irányban alakult ki egy zivatarocska!
![]() |
forrás: http://shmu.sk |
A kék pötty... Az Gyarmat!
Látványos volt, meg kell hagyni!
De sajnos már a radarok alapján és saját szememmel is láttam, ez bizony, ha csak egy hajszálon múlik is, de elkerül... 15:45-ös magyar radar:
![]() |
forrás: http://met.hu |
(jobb felső sarok)
Nem sokon múlott... Jól látszik, az intenzív piros része ippeg csak súrolta az északi részét a városnak. Már alig néhány száz méterrel is arrébb innen sok milliméter lejött, hát még a határon, az Ipoly környékén! Itt meg csak csipp-csöpp... Mondom én, szívóág...!
Tényleg csak pár száz méteren múlott. Közeli csapadéksávok:
szűrve:
Szépen látszódnak a szél keltette fodrok az esőfüggönyön... ...nálunk viszont nem sok vizet zavart. Egészen pontosan 3 tized millimétert... Gyakorlatilag nulla. Kicsit szemléletesebben:
Nagggggyon gyenge...
Elvonultával északkeletről azonban jött a következő!
Panoráma, kézből... Olyan is.
Tökéletesen ugyanazon az útvonalon haladt, ahol előző társa, azaz csapadéktól nem kellett tartanom. Nem is lett.
Némi turbulens alakzat "drámai" utómunkával:
...és... igazság szerint ennyi. Nem sok minden akadt. Ez utóbbi záporka még adott két tizedet, így összesen fél milliméterrel zártuk a mai napot. Nevetséges. :-)
Egy rétsági kamera képei, amint a minket centikkel elkerülő első zivatar telibe találja a Börzsönyt:
Egy rétsági kamera képei, amint a minket centikkel elkerülő első zivatar telibe találja a Börzsönyt:
(képek forrás: http://idokep.hu)
Hüpp...Holnap
Mi is várható? Röviden-tömören az, hogy már a déli, kora délutáni órákban lehetnek itt záporok-zivatarok, de az északias áramlás elviszi őket a Dunántúlra. Tkp. mi fogjuk "kitermelni" a jó kis zivatarokat az ország nyugati részének. Ami annyit jelent, hogy szerintem lesz csapadék és látvány is, csak hát nem erejük teljében lesznek a cellák, hanem itt pattannak ki.
No de majd meglátjuk...