Ugrás a fő tartalomra

[06.16.] Kockató

Az érettségi miatt ezer éve nem voltam már horgászni, így el is terveztem, a héten valamikor kimegyek Őrhalomba. Aztán, valami véletlen folytán, apámnak is eszébe jutott, hogy horgászni akar. (Idén még nem volt.) De mivel fogni is akarunk halat, így nem akarta a véletlenre bízni, szóval egy intenzíven telepített tóra látogattunk el. Gyarmat és Őrhalom közt félúton kell lefordulni az Ipoly felé. Sóderbánya működött itt, néhány éve még egy gazdátlan tó volt csak keszegekkel ,csukákkal meg sörösüvegnyi törpékkel. Ma meg "paradicsom". Mármint bojlizó. 10-20 kilós potykák vannak benne, a bojlizók nagy örömére. Mondjuk szerintem semmi zgalmas nincs a horgászmódszerben, de sebaj, mi nem is azért mentünk... 
Szóval mentünk horgászni. :-) (Ja igen, tegnapról, azaz 15-éről van szó.) Kissé hűvös volt a reggel, nyolc fok, biciklin ez, főleg az értéren, elég hűvös tud lenni ,de szerencsére gyorsan kiértünk. Aztán jött a fekete leves. Alig, hogy kipakoltunk, hatalmas görgőfelhő jelent meg a nyugati égbolton. Megmondom őszintén, előtte napokban péntekre már nem számítottam semmiféle csapadékra, erre... ...erre zuhogott az eső bő egy órán át... Cukkolt is érte apám rendesen. :-))) Poénból mondtam neki, hogy tuti az egész országban egy szem zápor van, az is betalált ide... Hát, igazam volt!
forrás: http://met.hu

A szomszéd domb:

Erodálódott? Á, csak némi pára:
:-)

Itt már gomolyos:

No de nem tartott ez nagyon fel bennünket, bár kissé hideg és szeles volt így a reggel, de túléltük. :-) Gyorsan bedobtam egy szem csemegekukoricával a kis picker-botot a vékony zsinórral, közben kevertem etetőanyagot. Aztán huss, már vitte is valami a spiccet. Olyan szépe letekerte, hogy öröm volt nézni. Fatter vágott be, ő volt közelebb, de átadta nekem, mert hogy "jobban értek hozzá". Tény, többet horgászom, mint ő, de én nem bánom azt sem, ha ő szedi ki, miért ne, nem csinálunk ebből nagy ügyet... Mindegy hát, kifárasztottam a delikvenst - 38 centis, bő másfeles kis nyurga volt. Semmi komoly. Aztán a délelőtt folyamán csak kisebb keszegek, kárászok, no meg törpék jutottak. Én könnyű fenekezővel toltam, fatter 5 méteres spiccbottal és vékony, tizenötös zsinórral (2.5 kilós szakítószilárdság) aprította kisebb, tenyeres keszeg-kárászokat. Aztán elszívott egy cigit, én meg addig, gondoltam, dobok egy-kettőt a spiccbottal. Mivel a zápor feláztatta az agyagos talajt, nem nagyon lehetett a part közelébe menni, mert nagyon csúszott. Én levettem a cipőm és mezítláb voltam, így lemehettem a vízig, nem számított. Így viszont beljebb tudtam horgászni bő egy méterrel, mint fatter. Fogtam egy kárászt, majd egy szép lassú, elhúzós kapás jött fenéken gilisztára. Már akasztáskor éreztem, hogy komolyabb érdeklődő akadt. Jó tíz percig fárasztottam, ami nem volt könnyű mutatvány, mert hát azért mégiscsak egy kishalazó pálcáról van szó... Fárasztás közben szép nagy buborékokat eregetett, ebből már sejtettem, hogy harcsa lesz, csak azt nem tudtam, a "hazai" leső, vagy a telepített afrikai. Végül utóbbi volt. Nagy nehezen megmerítettük, 52 centis volt a szépség. Hatalmas élmény ilyen könnyű felszereléssel ekkora halat kifogni!
Jó két kilós volt a kicsike. Gratulált is a szomszéd, tényleg nem mindennapi fogás egy ötméteres spiccel. No nem fényezem magam tovább, de azért tényleg jól esett, fatter is mondta, nem sokan szedték volna ki. Pedig nem nagyon volt eddig alkalmam kipróbálni ilyen halon a cuccot.
Mivel ketten voltunk, két afrikait hozhattunk haza. (Tudni kell, hogy konyhai értéke egészen jó enne ka halnak, ugyanis effektíve szálkátlan, csak néhány ív található a hasüreg körül, amúgy olyan, mint mondjuk a a karaj, szép színhús.) Így hát gyorsan bedobtunk egy fenekező cuccot is, sneciből vágott oldalfilével csalizva. Háromnegyed órát lehetett bent, amikor hirtelen megindult a kapásjelző. Szépen felhúzta a botig, én tekertem néhányat, majd bevágtam. Ezen már erősebb zsinór volt, 25-ös, ami 5 kilóig okés, így ezt jobban erőltethettem. Elsőre azt hittük a szomszéddal, hogy összeakadtunk, de nem, ő éppen akkor akasztott egy jó hármas potykát. 5 percig tán, ha fárasztottam, de éreztem, egy picit ez jobb lesz. Jobb is volt - a maga 64 centijével szűk három kilós lehetett. Nagy élmény volt kifogni őt is.
Nem szeretem az agyontelepített-agyonhorgászott tavakat, de évi egy-két alkalommal azért kiegyezek. Pláne így, ha ilyen szép halak és élmények várnak. :-)
Jó kis nap volt tehát, fogtunk még néhány kárászt, majd hazajöttünk. Nagy élmény és jó tapasztalat volt, hogy sikerült a két finom szerelékkel (5-ös spicc és a picker), illetve a kicsit keményebb pergetőcuccal (mert hogy azt szereltem át fenekezni) is halat fogni.
A most következő kánikulai időszakban pedig jöhet a tanulás újabb horgászat, ezúttal már Őrhalomban, a szokott helyemen. Vége a pontytilalomnak, a hőségben meg lehet este-éjszaka horgászni. :-) Francnak van kedve tanulni... Igaz, 10 napra van 80 tételem (20+20+20+40, matek, töri, angol és a két magyar)*, de hát kit érdekel? A két felvételi tárgyam, a matek és a földrajz, már megvan, utóbbi emelt szinten, 100 %-os lett a szóbelim, szóval no problem. :-) 370 pontom lesz, ami nem túl sok, de ahhoz képest, hogy effektíve nem tanultam semmi az érettségikre, egészen okés. :-) Remélem beférek Szegedre, földrajzra. TTK rulez! :-)))


*szerk.: wáh, milyen hülyeségeket beszélek! Semmiféle matek szóbeli tételem nincs, nem tudom, miért írtam. Szóval 20 töri, 20 angol és 20-20 irodalom, illetve nyelvtan. Mindegy, a lényegen ez sem változtat - 27-én érettségi, én meg majd 26-án előveszem őket... :-)