[10.30.] Ami nem megy…

…nem kell erőltetni… De előbb:

Látványos novemberi Cb. A figyelmesebbek a jobb alsó sarokban lévő fából már sejthetik, vonatból fotóztam. Hazafelé jöttem, na. J Némi hidegbetörés, labilizálódás – mint nyáron, csak mégsem. Persze nem évszakfüggő, mert – józan paraszt ésszel – a ’delta té’ az télen is, nyáron is lehet elég nagy, de azé’ csak könnyebb(=gyakoribb) – hasra ütök - +20ról +5-re lemenni nyáron, mint télen 0-ról -15-re (850 hPa-on mondjuk). Szóval szép és jó volt a fölhő, de azé’ annyi enerdzsi még sincs már a légkörben. Visszanézve nem is láttam a radaron.

No de… Szóval hazajöttem. Szerencsémre már csütörtökön el tudtam szabadulni, így a pénteki napra tervezhettem egy kis kiruccanást Őrhalomba. Kérdés, horgászat legyen, vagy fotózás? A kettő együtt nem megy, ezerszer rájöhettem volna már, mégis mind a kettőt betettem, felmálházva ültem bicajra a nem túl korai reggelben. Szeles, kifejezetten hűvös volt, szerencsére öltözködni már megtanultam (pár átfagyoskodott horgászat után…). Gondoltam, egy pergetésre jó lesz a nap. Hát, végül is pergetésre jó volt, csak a halak… Vagy én? Fene se tudja már… Lényeg a lényeg, pöppet sikerült felb*carintanom magam…

Lóg az eső lába. Hogy milyen szellemes mondás ez! :-) Szép kontúros volt a Karancs, nem csoda, a front szépen kipucolta a medencét.

Új őszi szerzemény a csali, még születésnapomra leptem meg magam néhány társával. Jól mozog a kicsike. :-) Nevisék gyártják, bejövős – olcsó és brutálisan jó!

Nem is kellett sokat várni az első kapásra, tán harmadik dobásra koppantott oda.

Jól látszik az új gumin a harapásnyom. Ebből azért látszik, nem volt óriás, de ekkor még bizakodtam… Aztán jött a szenvedés… Rossz dobás, gubanc, szembe bokron landol a szerkó, egyéb nyalánkságok… Közben két óra alatt egyetlen további nyeszlett kapás. Ejj, de sokszor megfogadtam már most az ősszel, hogy nem jövök ki többet pergetni, mert sosem fogok semmit. Erre mégis… Az a baj, tán még nem is volna rossz, ha nicns hal, de hogy a hülye bicajt állandóan húzni kell magam után, mert ugye le sehová nem tehetem, á… A pergető horgászat lényegét öli ez meg – bujkálni a bokrok közt, fára, magas falra mászni, szűk beállóban dobni… Szóval nagyon nem az igazi, hogy elmebeteg politikusaink újfent nagyot alkotva márciusban elvették a vonataim. Nem csak az enyém, másokét is. Vicces, hogy ilyen-olyan marhaságokra fogva meg lehetett ezt csinálni… Mindegy, nem megyek bele…

Átmentem még a Tökösre is, mert a felső árkon voltam. Végre leszállt már a hínár, lehet pergetni. Sőt, első dobásra kaffantás! Sajnos mellé… Utána többet se. Pedig végigjártam az egész tavat. Ehh… Nem értem… Inkább letettem a pálcát – felesleges, mert ugye ami nem megy… Szerencsémre(?) ott „lapult” nálam a fotómasina. Persze az túlzás, hogy apult, mert akkora durung ez a táska, hogy az már fáj, de sebaj, cipelem én mindenhová magammal. Szóval visszafelé már inkább keresőn keresztül szemléltem a világot – az valahogy jobban megy. Mármint nem a keresőzés, hanem a fotózás, persze… Vagyis… Hú de nagyképű lett! Szóval nem tudok, csak szeretek fotózni, na! Ejj, csak kimagyarázom valahogy…!

Anyááád, mé’ kapcsolt kia gép? Vonaton ülök épp’, csapatunk Szegednek valahol a nagy magyar pusztában… Mindegy…

Hol is tartottam? Ja, igen… Képeltem. Ím’:

Jó árnyékos…

Aztán… Nini! Hát mitől ringana a nádas, ha nem őkelme bukkana fel?

Tavaly is találkoztam már vele. Vagy legalábbis egy társával biztosan. Tán énekes hattyú böcsületes neve, de nem vagyok ornitológus sajnos, pedig jó volna. Lusta vagyok, na…

Őszi víz. Ki gondolná, hogy hiába dobáltam benne, nem adott semmit? Pedig annyira csábító, most is, így, monitoron keresztül is horgászhatnékom támad… Kint meg csak az idegeskedés… Azt hiszem jobban járok, ha átállok a békéshalazásra, az tán könnyebb egy kicsit.

Absztrakt bokeh:

Jó kis középszintűek mászkáltak az égen, a Nap meg sütött, mert azt szokott ugyebár ’reggeltől-estig’ – stílszerűen. :-) No persze utána is, de abba most ne menjünk bele J)) Szóval sütött, előtte felhők, hát jól megszínezte őket. Én meg lekaptam!

Egy kis fizika:

Igen-igen, nem véletlenül vannak azok a kis aranyosak ott egymást mögött. Mármint a felhők. :-) Röviden-tömören arról van szó, hogy… Nem, szóval inkább tessék elképzelni egy szinuszhullámot. No, ezt tessék ráilleszteni ezekre a felhőkre úgy, hogy a hullámok csúcsai legyenek a felhők, a völgyek pedig a felhők közt félúton. Innen már könnyű belátni, mi is történik – a levegő, folyadékként viselkedve „behullámzik”. Ez többnyire két különböző hőmérsékletű és áramlási irányú légréteg közt lép fel. Méghozzá azért, mert ugye tudjuk, a természetben minden szeretni az egyensúlyt, kiegyenlítődésre törekszik. Ebben az esetben a két különböző hőmérsékletű réteg akar „eggyé válni”. És mivel volt olyan szerencsém, hogy elegendő nedvesség is jelen volt a légkörben, ez a jelenség, kondenzáció útján, láthatóvá is vált (ugye hullámok tetejéig emelkedik a levegő, itt kondenzálódik ki, itt a felhő; a hullámvölgyben meg szárad, ott nincs – ilyen egyszerű).

Gyönyörűségem ott pózolt nekem: 

Kedvenc:

S ennyi lett volna a móka mára. Húsz óra négy, lassan begördülünk a Napfény városába – az éjszakában. Kis esti paradox. :-) Az „akkkuidőm” is lejáróban.

A viszont látásra! :-)