Ugrás a fő tartalomra

[12.05.]

Nos, akkor nézzük csak!
Amit vártam tegnap:
a Dunántúl nyugati fele bukta. Vagy egyszerűen átugorja a csapadék (Sopron térsége), vagy harmatgyenge lesz, ami ráadásul pozitív hőmérséklet mellett inkább eső, sőt.
Bingó. Valami ilyesmi történt, annyi szépséghibával, hogy a "harmatgyenge" jelző inkább csak az északi részeken jött be. A középső és déli tájakon 5-15 mm között hullott, ami azért, valljuk be, nem rossz mennyiség. Én pedig bevallom, hogy extrém-max 10 mm-re számítottam.
Baranya + a Duna-menti területek: a csapadék jó része eső, aztán észak felől az idő előrehaladtával (Bp. 11-től kezdődően) egyre inkább hóba vált, de gyengül a csapadék. Reggelre látványhóesés, illetve 0, max 3 centiméteres hóréteg.
Nos, ez csak félig-meddig jött be. Kezdődött azzal, hogy késett (s mint később kiderült gyengébb is lett) a melegadvekció. Ennek köszönhetően egészen sokáig alacsonyan maradtak a harmatpontok, így többfelé hóval kezdett a csapadék, aztán ment át esőbe. Igaz, a lényegen nem változtat. A középső és déli részeken bejött a 0-3 cm, az északi részeken viszont nem. Pl. Szentlőrincen (Bp) 7 cm-t mértek! Nos, ahogy írtam is, én enyhébb időre és északabbi "hóhatárra" számítottam, szóval ezt a részét buktam.

Alföld középső és déli fele: hasonló az előzőhöz, annyi módosulással, hogy itt később fog váltani, olyan hajnali 1-3 óra tájékán (minél keletebbre és délebbre, annál később).
Ugyanaz a hiba, mint előbb - északi részeken simán lejött 5+ centi hó. Déli tájakon viszont bejött. Illetve annyi hiba, hogy korábban váltott a csapadék, már jóval éjfél előtt. Megint csak a gyengébb melegadvekció számlájára írható.

Észak-Alföld, de leginkább Északi-khg: a csapadék jó része hóban hullhat le, minél keletebbre és északabbra van egy hely, annál biztosabb a szilárd halmazállapot. Pl. Borsod tuti hó. A mennyisége: átlagos tszf. magasságot tekintve szerintem 4-8 centiméter a reális, és minél magasabban van egy térszín annál nagyobb mennyiségű, és annál inkább "száraz", porhóra kell számítani. Pl. Kékesen akár 10 cm-nél több is hullhat, míg otthon, Gyarmaton én 5 centiméterre számítok.
Ez bejött. Tkp. az intervallum sem volt annyira rossz (itt 4-8-at írtam, térképen 3-7-et, de az mindegy). Igaz, az Északi-khg.-ben helyenként alacsony tszf. is hullott 10 cm-t elérő hóréteg, így a felső határom kicsit alacsony lett.
Otthon 5-7 centi körül lehet a hótakaró, kis alá becsléssel ez is tűrhető.

S mindez térképesen ábrázolva, azaz a tegnapi tippem a ma reggeli tényleges adatok térképére illesztve:
Jól látható a hiba. A 0-3 centis határ egyértelműen délebbre lett az általam vártnál, de azért annyira nem rossz.