Ömm izé. Mindjárt suli! :-) Bazz, várom. Nem tudom miért, de várom. :-) Szeged rulez! :-) Vasárnap költözök le, másodikán kezdünk is...
[hopsz, lelöktem a bögrét az asztalról, szerencsére már megittam a tejet belőle. huh. :-)))]
Már megvan az órarendem is. Alig lesz órám, hála az égnek! Vagyis csak lenne. Tavaly egy előadás+gyakorlat párost (Csillagászati földrajz, imádtam :-) ) megcsináltam előre, azaz ennyivel kevesebb kötelező órám van. No én ezt a két kiesőt pótoltam két szabadon választhatóval. A három év alatt abból is össze kell gyűjteni 9 kreditet, szóval az is kötelező, csak nincs félévhez kötve, és - ahogyan a nevében is benne van - szabadon választhat az ember jó pár tárgy közül. A 9-ből már 2 kredit megvan, ezt tavaly a Csillagászat című kurzussal zsebeltem be. Most lesz további 4 kreditért (összesen ugye már 6) egy "A mindennapok kémiája", és egy "Erkölcs és vallás evolúciós alapjai". Hm-hm... :-) Jól hangzanak, remélem a vizsgák sem lesznek nehezek. :-) Előbbin láttam néhány ismerős nevet (mármint földrajzosokat), utóbbin viszont nincs ismerős. Vajh' miért? :-) Remélem a vizsga egy pár oldalas kis filózgatás lesz, azt bírnám. :-)
Na lényeg a lényeg, már csak 4 nap, és go Szeged! ;-)
Persze néhány képpel is adós vagyok, jöjjenek hát ők is! :-)
Még néhány szúrós kép:
:-)
Ez volt 21.
Íme 25-e! A városban sétáltam egyet.
No majd Szegeden is megsétáltatom párszor. :-)
Csak úgy - nem lehet mindig "művészkedni". :-)
Beépített vakuval derítettem. Egy külső vakuval rendesen szemből, hogy ugyanannyi fényt kapjon a jobboldal is, mint a bal, meg ne csillanjon be ilyen csúnyán, esetleg valahogy még szórni is a vaku fényét, hogy ne legyen ilyen kemény... Persze az utómunka sem az igazi.
A liget. Sőt, A Liget. Jessz, szeretem! :-)
Jól ki tudja kapcsolni az embert egy csendes vasárnap délután.
...és még szép formákat is kínál. :-)
Nincs is más dolga az embernek, csak nyitott szemmel járni, és kattintani. :-)
Óh igen, a "régi szép idők", mikor még itt az "oroszlános szobornál" játszadoztunk... De régen is volt... Van az már tíz éve is... Atyaég...
Ezen elmerengve el is felejtettem fotózgatni a továbbiakban. Még egy kép a régi buszmegálló mögüli hajdani ABC-ről:
Apámmal voltunk nagyfatert látogatni Dejtáron, igen... Ősz volt, hat óra körül már sötét volt... Vett nekem egy Sportszeletet... Ó igen, tisztén emlékszem erre. Ez sem ma volt...
Hát igen, most hirtelen azért eszembe jutott egy-két dolog. Fenébe, húsz vagyok (na jó, még másfél hónap), és már öregnek érzem magam. Szalad az idő... De a képek! A pillanat! Az megmarad... Örökre... S az emlék szép, s kell...!