Huh... Történtek ám a dolgok rendesen az elmúlt időszakban.
Kisebb-nagyobb - inkább utóbbi :-) - szerencsével minden gyakorlati tárgyam meglett. Haleluja! Nem gondoltam volna... Volt olyan tárgy, ami 51 %-tól van meg - nekem 50.5 lett... Aztán olyan is, amire háromnegyed órát """tanultam""" reggel, és 4-es! (Ráadásul ez utóbbi 3 kreditért; tekintve, hogy ezen kívül két 4 kredites a legtöbbet érő tárgy, finoman szólva is jól sikerült ez a bolt :-) )
No szóval lényeg a lényeg, hogy még két elővizsgát is letudtam az utolsó szorgalmi időszak utolsó hetében, így effektíve mindössze 6 vizsgám maradt. Mondjuk a "mindössze" lehetne idézőjeles is; persze szakja válogatja, mennyi a jellemző, földrajzon kifejezetten sok van (előző félévben pl. 11...!). Sőt, múlthéten már az első "rendes" vizsgámat is megcsináltam. Az egyik 4 krediteset. Társadalomföldrajz. Nem olyan rossz téma, nagyobbik részét tkp. más tárgyakon már vettük. Megint kijött a lépés, 4-es lett. Holnap, 16-án lesz egy újabb, majd utolsó nap, 20-án, pénteken. Előbbi amolyan "olvasmányos" tananyagból, utóbbi pedig szabadon választható tárgyból, szóval elvileg gond nem lehet velük. Elvileg... :-)
Sajnos szabadidőből nem sok akadt az utóbbi hetekben.
Az új főtér városkámban:
...de ki tette oda azt a trafóházat?
![]() |
"Polgári kormány /// Polgári tér" |
Voltam horgászni is aznap délután, de hát az az egy szem veresszárnyú keszeg nem egy túl izgalmas téma, pláne, hogy még a fókusz is kissé mellément az egyetlen róla készült képen - így hát e vizuális csodától megfosztanám a kedves olvasót.
Nem úgy a kutyustól! Három jelenet - három kép:
![]() |
Fanyűvő |
(Az a tükröződés nem hiányzik onnan; tán ki kellene fotóboltolni - nem tudom.)
S ezzel a kissé komikus ábrázattal zárnám:
:-)