A kettő mindig több, mint az egy, hogy jobb is-e, azt helyzete válogatja. Mindenesetre most két jó hírem is van, igaz, ebből egyik a kutyát sem érdekli. :-))) Szóval meglett az egyik legnehezebb vizsgám, méghozzá ötös. A másik, izgalmasabb dolog, hogy JÖN A TÉL! Bizony, így csupa nagybetűkkel! Persze lesznek jobb és kevésbé szerencsés helyek is, de regionálisan bizony-bizony számíthatunk némi fehér paplanra.
A korábban említett anticiklonális hatások következtében a Földközi-tengeren mediterrán ciklon mélyül ki. Róluk tudni kell, hogy irgalmatlanul bizonytalan figurák, néhány órára előre is kész tipszmiksz néha kitalálni, ugyan mit is óhajtanak csinálni. ...de ezért szeretjük őket. :-) Szóval az a bizonyos mediterrán ciklon - valahol a Genovai-öböl térségében, attól kissé délebbre alakul ki, így nem klasszikus "genovai" - középpontjával tőlünk délre, a Balkán déli részén halad majd kelet felé. Természetesen bőséges csapadék is jellemző lesz benne. Hazánkat az első csapadéktömbök délnyugat felől a holnapi, csütörtök (kora) esti órákban érhetik el. A csapadék halmazállapota ekkor nagy valószínűséggel még folyékony lesz. Röviden: eső. :-) A magasabb szinteken (kb. 1200 méter felett) már jórészt negatív lesz a hőmérséklet, alatta azonban kifejezetten magas hőmérsékletű, és sajnos magas nedvességtartalmú levegő lesz jelen. Ez azért nem szerencsés, mert a nedves levegőt a hulló csapadék kevésbé tudja hűteni, mint a szárazabbat. Péntek reggelig a Nyugat- és Dél-Dunántúlon várható csapadék. Vas, Zala megyékben, Észak(nyugat)-Somogyban igazi "vizes", nagy pelyhes hóömlésre van kilátás gyengén pozitív hőmérséklet mellett. Várhatóan ekkorra már ki fog alakulni hóréteg. Vastagsága... Lutri... Legyen 2-6 centiméter, de csak azért, mert valamit tippelni "kell". :-) Az ettől délre eső területeken ugyan lesz csapadék, de várhatóan vegyes
halmazállapotú, és a talaj közeli hőmérséklet is túlságosan magas lesz,
míg északabbra hiába lesz hideg, ha nincs csapadék.
![]() |
| péntek reggel ezeken a területeken számíthatunk jelentősebb havazásra másutt várhatóan vegyes csapadék vagy eső hullik (Dél-Dunántúl, Dél-Alföld) |
Péntek délelőtt a Dunántúl nagy részén - a talaj közeli légrétegeket leszámítva - már nagyrészt negatív lesz a hőmérséklet, de 2 méteren is -1, +1 fok körüli hőmérséklet várható. Csapadék Vas, Zala, Dél-Veszprém, Tolna, Somogy, Baranya térségében valószínű. A fagypont körüli hőmérséklet és az intenzív csapadék mellé mérsékelt, élénk északkeleti légmozgás is társul majd, aminek következtében hófúvás kialakulására is számíthatunk a feni területeken. Ezeken a helyeken a déli órákig 10 centimétert meghaladó hóréteget sem zárok ki, sőt... Vastagsága észak, illetve kelet felé gyorsan csökken majd, a határ valahol Győr-Moson, Dél-Komárom, Fejér, Tolna, Baranya ívre tehető, vagyis ettől délre/nyugatra van esély hórétegre péntek délig.
![]() | |
| péntek délig a kék területeken várható havazás a világoskékkel jelölt helyeken gyenge havazás, hószállingózás lehetséges a narancs vonaltól délre eső várható |
A délutáni órákban a csapadék egyre inkább a keleti területekre is kiterjed. Északi határa várhatóan a Győr-Moson, Komárom, Pest, Jász-Nagykun sávtól nem húzódik északabbra, tehát ezekben a megyékben, illetve ettől északra csak hószállingózásra, hólepelre, illetve még arra sem számítok ("legnagyobb vesztesek" Nógrád, Heves, Észak-Pest, (Észak-)Jász-Nagykun, valamint Borsod megyék lehetnek). A kelet felé terjedő csapadékmezőben a halmazállapot határa a kora esti órákig kb. a Duna vonaláig jut (a főváros térségében kicsit keletebbre). A Dunántúl déli megyéiben (körülbelül a Bakonytól, Balatontól délre) rendkívül intenzív havazásra lehet számítani, amit csak megspékel a mérsékelt, élénk lémozgás, komoly hófúvás is jellemző lehet a térségben. Dél-Zala, Somogy, Baranya megyékben ekkorra már akár a 15, 20 centimétert is elérheti a hótakaró vastagsága. Innentől kezdve a csapadékmező dél, délkelet felé mozdul és egyre inkább gyengül is. A Dunántúlon várhatóan az éjféli, hajnali órákig kell számítani csapadékra, de Baranyában még szombat reggel, délelőtt is várható egyre gyengülő intenzitású havazás. Eközben, mármint a péntek délutáni, esti órákban, Bács-Kiskun keleti részén, Csongrádban, Békésben sok-sok eső, havas eső hullik.
![]() | |
| péntek estig a kék területeken várható havazás (+tőle északra kisebb hószállingózás lehetséges) a narancs vonaltól délre továbbra is eső várható |
Éjszaka Bács-Kiskunban is vált a csapadék halmazállapota, a nyugati, déli részeken 5-10 centiméteres hóréteg összejöhet. A megye keleti részein, valamin Csongrád, Békés, Jász-Nagykun déli részén csak a hajnali óráktól vált át a csapadék hóba, így itt látványhavazással, 0-5 centiméteres vizes hóval fut ki a ciklon (nyugat, délnyugat felé növekvő mennyiséggel). Szombaton a Tiszántúlon kisebb havazás még lehet, de a fő attrakció ideje péntek, helye a Dél-Dunántúl, azon belül is Zala, Somogy, Baranya viheti a prímet, itt nem zárok ki 20-30 centiméter havat sem.
![]() |
| szombat reggel 6 UTC (7 óra) várható hóvastagság |
Természetesen mindez csak a saját meglátásom, a hivatalos prognózisért az OMSz felel. :-)
Nagyon-nagy még a bizonytalanság, pláne mediterrán ciklon ugye... Szóval az is lehet, hogy pár centiméter hó hullik csak a Dél-Dunántúlon és slussz-passz. De az is lehet, hogy néhol a fél métert közelíti majd a hó... Csak egy dolog biztos - a bizonytalanság! Tessék úgy is kezelni nem csak ezt, hanem minden előrejelzést!
A légköri rendszer, mint olyan, sosem lesz száz százalék pontossággal előrejelezhető. De egy kis odafigyeléssel és a jelek megfelelő értelmezésével van lehetőségünk képet alkotni a lehetséges jövőképekről!
Nagyon-nagy még a bizonytalanság, pláne mediterrán ciklon ugye... Szóval az is lehet, hogy pár centiméter hó hullik csak a Dél-Dunántúlon és slussz-passz. De az is lehet, hogy néhol a fél métert közelíti majd a hó... Csak egy dolog biztos - a bizonytalanság! Tessék úgy is kezelni nem csak ezt, hanem minden előrejelzést!
A légköri rendszer, mint olyan, sosem lesz száz százalék pontossággal előrejelezhető. De egy kis odafigyeléssel és a jelek megfelelő értelmezésével van lehetőségünk képet alkotni a lehetséges jövőképekről!
Reméljük a legjobbakat, élezzétek a hólapátokat... ...no meg a fotómasinát! :-)



