Az bizony! Péntek estétől nem igazán voltam képben az előrejelzéseket illetően, a nagy szegedi hóesésben éjjel egykor, mint a zsák, dőltem az ágyba. Szombaton délben keltem, majd jöttem haza. Itthon megint nem foglalkoztam a dolgokkal, így igencsak meglepett, amikor ma "reggel" (tízkor :-))) ) 5-6 centis hótakaró fedte a tájat és gyengén havazott! Gyorsan el is dőlt a dolog - menni kell!
Először a Nyírjesbe támadt kedvem menni, aztán útközben meggondoltam magam - jó lesz nekem az Ipoly is! Hazudnék, ha azt mondanám, nem lett volna kedvem kimenni, de az antiszociális fajtámat zavarják az emberek. Pontosabban őket zavarja, ha valaki fotóz a környéken, engem meg zavar, hogy zavarok. Teccikérteni? Nincs is rosszabb olyan társaságban, környezetben lenni, ahol te kevesebb vagy, mint a többi. Broáf! Na messzire jutottam így elibe', kanyarodjunk vissza a témához! (Téma-réma izé-bizé... A jó kis nyelvtanórák!)
Szóval itt még nyírjesi gondolatok jártak fejemben:
...vagy nem. Tudja a fene. Ki emlékszik már arra, ami sok-sok órája volt, lényegtelen infók halmazára? Aztán persze lehet, hogy emlékszem, csak a tudatalattim nem szeret velem beszélgetni. Fene bele!
Na, itt azért már egésze biztosan tuti nem az vót a fejemben, hogy én most akkor csakazértis!, meg miértne?, megyek a Nyírjesbe. Persze nem az emlékek szálltak meg hirtelen. Mindösszesen annyi történt, hogyha az előző kép készítési helyéről valóban a Nyírjesbe tartottam volna, akkor nem ejtettem volna útba a vasútállomást. Micsoda logika! Félek is magamtól rendesen.
Mindig csak keveset! Néhány száz méterenként egy fotó, és kész! Persze már megint hazudtam...! Pfejj, a fajtámba! Lövök én eleget, de rettenetes't gyenge elemeket! Eszperente, mely nemes nyelv ez... ...heh.
Na félre az ócska, ezerszer-milliószor sokak által elsütött poénokkal! Erre jártam.
S ilyet is láttam:
Gagyi rímek. Nem is erőlködöm tovább.
Kár ezért a félfényért, hol sütött, hol nem Nap-kelme, aztán ilyen csiricsáré képek születtek. Árnyék itt, szürke ott... Mindegy. Azzal kell főzni, ami van.
No itt ugrunk! Nem fejest, bár víz az van.
Ááá, ezek a magasröptű poénok...! Be is fejeztem, mer' ugye egy kép többet ér ezen szónál... ...DE NEM MA!
Na, ez is f*sza vót azé'!
Kussoltam!
Itt majdnem belezúgtam a vízbe:
Na jó, nem ez lett volna az első. Az Ipolyba mindig is szerelmes voltam. Olyan kis aranyos, zabolátlan, vadóc... ...micsoda jelzők! Ezeknél már csak egy tolatásjelzővel egyesített fény kijárati jelző volna szebb! Négy színű, plusz a tolatási, az ám a móka, hej!
Ennyi lettem volna.
Kicsit sok is belőlem, de talán ráncos homlokkal meg egy ennekmibajavan felkiáltással elmegy. Ja meg egy kis szódával. Aztán persze lehet, hogy nem. Az szívás, mert akkor rövidke életéből a kedves olvasó elvesztegetett egy-két percet, amelyet bármilyen értelmes dologgal eltölthetett volna. Igen, úgy bizony, te ott. Kár volt érte, én kérek elnézést!