Ugrás a fő tartalomra

[01.29.]

A Legbátrabb Város napján csak néhány képecskére futotta, ki sem mozdulva itthonról - jó kocafotós módjára.
Először, mivel apró szemű, gyenge havazás volt, gondoltam készítek néhány kristály-makrót. Az olvadás viszont lelombozott.
Bár nem voltunk nagyon pluszban, Szécsényben például végig negatív maradt a hőmérséklet, de a kissé belvárosiasabb terep, no meg a felhőkön átszűrődő szórt fény, sugárzás megtette a hatását - csöpörészett minden.
Aztán kissé erősödött a csapadék, nagyobb pelyhek kezdtek el hullani, így a levegő is elkezdett hűlni. Néhol már megmaradt néhány szép kristály. Sajnos azonban nem sikerült túl jól a makrós mutatvány, a fordított obival nagyon kicsi a mélységélesség, ráadásul a nehéz tükör simán be is rázza a vázat, pláne, ha nincs kitámasztva. Ezért mindig támaszkodnom kellett, így csak lapos szögből tudtam lődözni, ami a kis mélységélességgel párosulva sok jót nem eredményezett. Sőt, egészen pontosan mindössze egyetlen "értelmeset" sikerült elkapnom:

Persze nem tartott sokáig a csoda, gyorsan visszaállt a gyenge pöttyögés.

Egy-két favágós pillanat:


Mentségemre szóljon, hogy azért a bepakolásban segítettem! :-)
Jövőhéten úgyis én jövök, fater nem lesz itthon. :-)

Ez meg csak úgy a végére, mert aranyos:
:-)