Két és fél hónapja, hogy nem jártam vízparton. Pontosabban szilveszter napján pecáztam legutóbb, szóval több ez kissé, mint kettőöt. Ma viszont megtört a jég - hogy fokozzam a képzavart.
Jó ideje terveztem már. Először is a szabadidőt kellett hozzá megteremteni. Mivel kényes vagyok, és jobb szeretem, ha nincs tumultus, mindenképpen hétköznap szerettem volna. Aztán persze a jegyek... Egyrészt az egyesületi, másrészt a napi, plusz még ugye a horgászat költsége, etető, csali stb. Hogy utolsó szempontként még az időjárás is képbe jöjjön. Így sikerült nagy nehezen megjelölni a dátumot - március 20. Mentem volna én már szerdán, de hát az idő... Nagyon szeles volt. Na nem minta ma oly' kedves lett volna hozzám, és lágy-cirogató fuvallatként hirdette volna a kikeletet...
Nem bírtam aludni. Persze ez mindig így van. A horgászat mindig lázba hoz. Mi az hogy, pláne az elsőnél; minden porcikámat átjárja az izgalom, a vágy, a kíváncsiság - vajon sikerül-e?
Alig három óra alvás után háromnegyed öt előtt pár perccel ébredtem. Kivételesen ébresztőre - most a tudatalattim is volt annyira fáradt, hogy ne ébresszen fel pár perccel korábban, ahogy egyébként általában szokott.
Dereng a hajnal. A szomszéd valamit foglalatoskodik odakünn, gyenge fény szűrődik be az ablakon. A minapi szélvihar miatt közvilágítás nincs az utcában. Minket nem zavar, zsákutca lévén a járókelőket sem - merthogy nincsenek. Az a pár fiatal, aki erre randalírozik, pedig még örül is neki.
Pár perc alatt lefő a kotyogós, sok cukorral és tejjel. Mellé zsíros kenyér, gulyáskrém - reggel ötkor. Egészségemre!
Kissé rozsdásak mozdulataim - látszik, rég volt már ehhez fogható. Azért csak sikerül minden. Bicajra fel! Vannak néhányan a vonaton, de nem vészes. Persze miért is lenne az? Pár perc, és ott vagyok... És tényleg! Mint egy hosszúra nyúlt sejtelmes pillanat, s már meg is érkeztünk. A pár perccel ezelőtti procedúra fordítottja - bicaj, táskák, vödrök le. Majd újra fel, hisz' el is kellene jutni a tóhoz.
Kisebb emelkedő - bevágásban halad az út. Rohanok. De miért? Csillapítom magam - ilyen közel még nem voltam hozzá...
Hihetetlen izgalom, eufória - lehet még fokozni? Azt nem tudom. De én imádom!
Némi papírmunka után jól megszokott helyemre indulok. Már ha az itt eltöltött néhány alkalom "jól megszokottá" minősíthet egy helyet.
Nem sietek. Előttem az egész nap. Csak én és a víz. És persze a halak.
Egy kisebb nádnyiladék és egy pad lesz ma minden otthonom. De nem bánom. Hogy is tehetném?
Az előkészületekkel, ha nem is gyorsan, de legalább lassan elkészültem. Fél nyolc?! Mit csináltam én közel másfél órán keresztül?
Megfigyeltem, elraktároztam, vérembe szívtam - hisz' itt van, újra; elkezdődött!
Nem akartam túlbonyolítani. Három szerszámot hoztam magammal: egy feeder-botot, amolyan keresőhorgászatra, hozzá finom szemű, erősen túlaromázott, de alapvetően sós etetővel. Egy igen finom pickert, picit durvább etetővel, szintén sós-édes keverékkel, fix, etetett hellyel. És egy match-botot, amivel - ha nem lett volna a szél... - az etetett helyet horgásztam volna meg úszóval.
Míg a kereső-horgászatnál mindössze egy kilogramm etetőt kevertem, addig a másiknál kettőt, ráadásul "titkos" favoritomból, azaz a préselt kukorica-pelletből további másfél kilogrammot. Ez utóbbi egy igen gyorsan, percek alatt oldódó etető, ami egy kis fluo-színezékkel van megspékelve, amire igen jól reagálnak az itteni halak.
Az első kapás a feederre érkezett, csonticsokorra. Hiába, a tavasz az tavasz, a fehérje elengedhetetlen lesz az utódnemzéshez.
Háromnegyed nyolckor vetettem be, egy csalicserével együtt fél órát kellett várnom.
Megvan az év első hala - juhéj! Egy kis potyka!
Pár perccel később a közelre, alig 15 méterre kialakított etetésen is kapás - hasonszőrű bajuszos.
Szerelék vissza, és várakozás. Negyed óra is beletelt, mire újra történt valami - valaki gorombán kisajátította volna a finom szereléken felkínált csontkukacot. Én viszont galád mód nem engedtem ezt neki - ellenkezett is! Először vagy tizenöt méter zsinórtól "szabadított meg", majd közel tíz perces fárasztással adta tudtomra- nem adja könnyen a őrét. De nem is kérem! Csak egy pillanatra akarlak...!
Gyönyörű jószág. S mindez a finom szerelékkel igazi kuriózum - 15-ös főzsinór, 12-es előke, 12-es horog, s mindez egy 270-es kis pickeren. Imádom!
Ezt követően, persze nem nyárias vehemenciával, de öt-tíz percenként mindig volt valaki. Hol kis potyka, hol kárász.
Hol meg nagy potyka:
A nap folyamán öt hasonszőrű, kettő és fél kilogramm körüli bajszost sikerült fognom a sok kisebb, fél-másfél kilogrammos, és persze a testes kárászok mellett.
A nap hala címet ez a gyönyörű kerekded tőpotyka nyerte el:
Megigézett, magával ragadott, rabul ejtett... Milyen jelzőket használhatnék még?
S végül, de nem utolsósorban néhány mozgókép - hogy teljes legyen az élmény! :-)
A minőség sajnos nem az igazi... Pár nap múlva talán jut időm jobb minőségben is megosztani.
Hát ez történt az év első horgászatán - minden, mi szem-szájnak, de főként pecásnak ingere. Sok hal, akció... Soha rosszabbat!
szerk.:
íme az új videó: http://galervin.blogspot.hu/2014/03/0320-v20.html